2013. szeptember 29., vasárnap

Lime-os mascarpone krémmel töltött olasz habcsók sárga ringló ágyon



Ma átjöttek az anyósomék ebédre. Ez elég nagy szónak számít, egyrészt, mert általában mi vasárnap is dolgozunk, ergo nincs időnk a nagy családi ebédekre, másrészt, amikor meg van, akkor inkább mi megyünk hozzájuk, mert apósom istenien főz!
Ma mégis ők jöttek hozzánk. A kislányom már tegnap este óta lázban ég, és ő választotta ki a menüt is. Szerinte mégmielőtt nekikezdenék valami "furcsának" nem szabad elfelejtenem, hogy a Nonna (a nagymamája) semmit nem szeret. Ez persze így nem igaz, de tény és való, hogy a kislányom nagyon okosan figyelmeztetni akart, hogy inkább most valami hagyományos dolgot főzzünk. Úgyhogy a lasagne-re esett a választásunk. Miután elkészítettem a ragut és a besamellt, Kata lányom két nagy tálba összeállította a lasagnet, amit ma már csak be kellett tolnom a sütőbe, és kész.
Viszont mi legyen a desszert? Azt tudom, hogy amennyire a hagyományos dolgokat szeretik anyósomék főételben, annyira imádnak kisérletezni desszertekben.
Csakhogy én nem készültem semmivel, ezért aztán teljes pánikban úgy dél körül nekiálltunk keresgetni a konyhában, hogy miből lehetne egy klassz kis desszertet összehozni.
Lime mindig van itthon mindenféle koktélokhoz, egyik nap vettem egy doboz mascarponét, hogy majd valamit kitalálok belőle, úgyhogy a lime-os mascarponekrém adta magát. Igen, de mivel házasítsuk? A gyümölcsös tálban szomorkodott három ringló, amit egy helyi paraszttól vettem, de valahogy senki nem akarta eddig megenni, a konyhaszekrény mélyén pedig egy fémdobozban már hetek óta várja pár olasz habcsók, hogy végre érvényesülhessen. Mikor mindent előszedtünk, nekiálltunk a kreációhoz. 

Hozzávalók:

a habcsókhoz: (én ugyan már hetekkel ezelőtt elkészítettem őket, de azért itt most leírom, hátha valakinek nincs otthon készen) :-)
400g + 100g kristálycukor
100g víz
250g tojásfehérje
hőmérő a cukoroldat hőmérsékletének ellenőrzéséhez

a lime-os mascarpone krémhez:
125 g mascarpone
2 csapott ek porcukor
2 lime leve és reszelt héja

a ringlóágyhoz:
3-4 db nagyobb sárga ringló
egy lime leve
egy vaníliáscukor

Elkészítés:

Habcsók:
400g cukrot feloldunk 100g vízben, majd egy kis edényben 150 fokig melegítjük. Levesszük a tűzről, és megvárjuk, hogy 120/121 fokra visszahűljön. Cukorpróbát csinálunk, ami abból áll, hogy hidegvizes ujjal belenyúlunk, és akkor jó, ha két ujjunkat összenyomva, majd újra kinyitva egy elég stabil cukorszál formálódik. Ekkor nagyon lassan, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a közben már a maradék cukorral keményre felvert tojásfehérjehabhoz, és legalább még 7-8 percig tovább verjük habverővel.
Habzsákkal kis csókokat nyomunk sütőpapírral bélelt tepsire és nagyon alacsony (max 120 fokos, de ha nem sajnáljuk az időt és a villanyszámlát akkor inkább 70 fokos) hőfokon kiszárítjuk. 
Trükk: a sütő ajtaját kitámaszthatjuk egy fakanállal, akkor hamarabb száradnak a habcsókok, mert a pára ki tud szabadulni a sütőből.
Lime-os mascarponekrém:
A mascarponét összekeverjük a limeok levével és reszelt héjával, valamint a porcukorral. Habosra keverjük, majd betesszük pihenni a mélyhűtőbe legalább egy órára.
Ringlóágy:
A ringlókat apró kockákra vágjuk és összekeverjük a lime levével meg a vaníliás cukorral. Hűtőben pihentetjük legalább egy órát.

Összeállítás: 

Egy kistányérra vagy nem túl mély tálkába kis halmot rakunk a ringlóból, két habcsók közé egy nagy kanál mascarponekrémet kenünk, majd ezt így ráfektetjük a ringlóra. Egy darabka lime héjjal díszíthetjük. 

Ennyi! Iszonyóan könnyű, és mégis nagy sikere van!
Buon appetito!

3 megjegyzés:

Vénember írta...

Végre! :-)

Unknown írta...

nem tunik annyira ISZONYUAN konnyunek, viszont nagyon jol nez ki :)

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.